A ló teljesítőképessége elsődlegesen a lábai épségétől függ. A pata ápolása elengedhetetlenül szükséges a ló hasznosítása szempontjából. Az a mondás, hogy „nincs pata, nincs ló”, aláhúzza, hogy milyen fontos a ló egészsége szempontjából az erős és egészséges pata. A lovak patája a járás alapeleme, fontos része az ízületek vérkeringésének. Természetes viszonyok között a pata szarujának növekedése és kopása egyensúlyban van. A lovak természetszerű használatától való eltérés azonban a rendszeres pataápolást, pata szabályozás, gyakran a patkolást is elengedhetetlenné teszi. A rendszeres pataápolás a lóval való kapcsolattartás és a könnyű kezelhetőség kialakulásának is fontos eszköze. A csikót ezért már napos korától hozzá kell szoktatni a végtagok felvételéhez, így elkerülhetők a későbbi stresszhelyzetek, az erőszakos pataápolási jelenetek, és az ebből fakadó pszichés károsodások.
A patát a megfelelő nedvességtartalma teszi kellően rugalmassá, ezért igyekezzünk megelőzni a kiszáradását. A napi munka után ezért fontos a patát vizes kefével megtisztítani és pataolajjal vagy -kenőccsel vékonyan bekenni.
Száraz időben előnyös a ló vízbe állítása, de a pata nedves agyaggal való bekenése is jól puhítja a szarut. Ügyelni kell, hogy az agyag ne száradjon ki a ló patáján, mert akkor az még a szaruban lévő nedvességet is kivonja. A szarutok 8–14 mm-t növekszik havonta. Így a szabályos, ép pata is igazításra szorul 6–8 hetente. A rendszeres munkára használt ló patája gyorsabban kopik, mint amilyen ütemben növekszik, ezért patkolásuk elengedhetetlen. A patkolás különleges szakértelmet igényel, ezért csak ismert, kiváló patkolómesterrel végeztessük. A patkolási művelet, a kovácsműhely zajai, az idegen környezet a ló számára mindig stressz szituációt jelent. A környezeti terheléseket a ló vérmérsékletétől, idegrendszeri alkatától, előző tapasztalataitól függően eltérő módon viseli. A patkolás a lótartás egyik legveszélyesebb művelete, ezért kíméletesen és elővigyázatosan kell végezni. Kerülni kell a durva beavatkozást, kényszerítő eszközöket (pipa, rúgásgátló) csak végső és kivételes esetben szabad alkalmazni.
Különösen az első patkolás alkalmával szerzett élmény fontos, mert ez egy életre szól.
A patkolási munka a ló rögzítésével, megkötésével kezdődik, majd előkészítjük az eszközöket, ezután kerül sor a láb felemelésére.
Az elülső láb felemelésekor a ló mellé állva jobb kézzel végigsimítjuk a nyak oldalát, a lapockát, a lábat egészen a csüdig, majd ugyanezzel a kézzel a martájékára gyakorolt nyomással az állat a testtömegét a másik lábra helyezi. Ha a ló felemelte a lábát, a csüdöt mindkét kézzel átfogjuk úgy, hogy mindkét hüvelykujj a csüd hátulsó felületére kerüljön. Ezután a gondozó a jobb lábát előre helyezve a ló lábának kismértékű előrehúzása mellett a lábtőt a jobb combjához szorítva rögzíti a ló végtagját. A patát a ló könyökétől kissé oldalra tartja, hogy a kovácsmester jól hozzáférhessen. Az elülső láb felvételekor értelemszerűen a másik oldalról és ellenkező kézzel végzik el a műveletet.
A hátulsó láb felvételekor a ló fejétől hátrafelé haladva kell végigsimítani az állat törzsét, a nyakától a faráig. A jobb hátulsó láb felemelésekor a jobb kezet a csípőszögletre helyezik, és bal kézzel végigsimítják a lábát a csüdig. A csüdöt a hátsó felületén megfogva, jobb kézzel a csípőre gyakorolt nyomással a testtömeget a másik lábra helyezve felemelik a lábát. A csüdöt mindkét kézzel átfogva a csüdízületet a gondozó a combjához szorítja. Ebben a helyzetben – a vállát a ló farának támasztva – a sarokgumó a gondozó hónalja alá kerül, és a kitámasztott lábaival átveszi a ló tömegének egy részét.
A lábat sosem szabad magasra emelni, mert a lónak fájdalmat okoz és szabadulni akar a kényelmetlen helyzetből. A lábat nem szabad hirtelen felemelni vagy leengedni, mert húzódást, rándulást okozhat. A patkolás a ló és a gondozó tökéletes együttműködését feltételezi.
A fogós ló megfékezésére különféle lekötési módszereket alkalmaznak. Patkolás után a lovat lépésben és ügetésben meg kell vezetni. Meg kell győződni arról, hogy nincs-e szögnyomás, „nyilazás” vagy sántaság. Ha a ló patkolás után toporog, az azt jelenti, hogy túlságosan kifaragták a szarut vagy az új patkó túl szoros, és így az mozgás közben feszít.
