A haszonállatok takarmányozásával kapcsolatban általánosságban elmondható, hogy manapság már nem az alapvető emberi szükségletek szem előtt tartása miatt tenyésztik az állatok nagy részét, hanem haszonszerzés céljából. Ebből a nézőpontból nézve már nem a természetszerű takarmányozás a célja az intenzív állattenyésztésnek, hanem a profitábilis és professzionális takarmányrendszerek alkalmazása. A takarmányipar által felkínált óriási piaci választékból választják ki a gazdaságuk a számukra legmegfelelőbb ár-érték arányú takarmányokat (természetesen a minél alacsonyabb anyagi bevitel a döntő).
Felmerül a gyanú, hogy a takarmányipar által felkínált állati táplálásra szánt különböző keverékek, anyagok, noha az általános jogi, élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi követelményeknek meg kell feleljenek, ez az iparág eléggé nagy súlyt kap a gazdaságban a világ minden országában, nagyon erős lobbi zajlik a különböző anyagok felhasználhatóságát illetően és a különböző hozamfokozó, illetve betegség megelőzését segítő anyagok bevitt határértékeinek a módosításában.
Meg kell említeni, hogy az alapállásból kiindulva, amikor az állattenyésztés amellett, hogy állati eredetű termékek előállítására is szolgált, közvetve – és bizonyos területeken közvetlenül – a talaj termékenységét fokozó szerepet is kapott.
Hagyományosan kialakult vidékenként egy optimális állatlétszám, ami egészen a huszadik századig többé-kevésbé fenntartotta a legelők és kaszálók, szántóföldek állapotát, a felszíni és felszín alatti vizek állati termelésből származó szennyezés-mentességét. Ezzel szemben amióta a profitorientált állattenyésztés került előtérbe, az állati melléktermékek nem elsősorban talaj termékenység fokozását célozzák, hanem veszélyes hulladékként kerülnek ki a gazdaságból. Sok helyen a túllegeltetés katasztrofális állapotokat hoz létre (Dél-Amerika, Afrika) illetve óriási kockázatot jelent a hatalmas állat tömegek koncentráltan tartása a felszíni és felszín alatti vizekre.
Éppen ezért áll a jelenlegi intenzív állattenyésztés nagyon sok kutató és társadalmi csoport célkeresztjében mint elsődleges globális szennyező forrás, mivel a profitéhségből adódóan nehezen megoldható a környezet kímélése. Az ökológiai állattenyésztést szokás általános állattartásként is nevezni, mivel közel áll a hagyományosan kialakult állattartáshoz, illetve ésszerűen abból merít, így elmondható, hogy magas színvonalú rendszerben valósulnak meg úgy az állatjóléti, mint az állategészségügyi és környezetvédelmi feltételek.
A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük, hogy az intenzív állattartásban olyan anyagokat használnak fel takarmányozásra, amelyek a profitorientált ipari mezőgazdaságból és kémiai, illetve biokémiai iparból származnak, mint például genetikailag módosított növények: szója, kukorica túlnyomó többségben. Genetikailag módosított baktériumok által, fermentációs eljárással előállított szabad aminosavak, szintézissel a petrolkémiai iparból származó hormonok, termelékenység fokozó testtömegnövelők, növekedésserkentők, vitaminok, provitaminok, antibaktériumok, kokcidiosztatikumok, ízfokozók (lizin, nátrium glutamát). Ezzel szemben az ökológiai gazdálkodásban állati takarmányozásra csak természetes anyagok használata a megengedett, a fentiekben felsorolt termékek egyáltalán nem. Tilos a kényszertáplálás, míg a konvencionális termelésben közvetve ugyan, de ezt a célt szolgálják ízfokozók, hormonok. A hízlalás is csak olyan módon megengedett, hogy az állat élete során bármelyik pillanatban visszafordítható legyen. Az ökológiai állattenyésztésben a takarmányozás alapelve, hogy kielégítse az állat tápanyagszükségletét, és nem a termelés mennyiségét, hanem minőségét kell szolgálja. Itt említhetjük azt is, hogy az újszülött emlősök táplálásához lehetőleg anyatejet kell használni, ha ez nem lehetséges, csakis ökológiai gazdálkodásból származó azonos fajú tejet lehet használni, szemben a konvencionális gazdálkodásban használható speciálisan újszülött állatok táplálására kidolgozott instant koncentrátumokkal. A Rendelet I./B. melléklet 4.5 meghatározza: minden újszülött emlőst meghatározott ideig természetes tejjel kell táplálni.
Elválasztás után lehetőség szerint saját gazdaságból származó takarmánnyal kell etetni (ha erre nincs mód, akkor ökológiai gazdálkodásból származóval). A növényevő állatokra vonatkoznak speciális rendeletek, így elsősorban az időjárásnak megfelelően a legeltetés az alap. A napi takarmány mennyiséget legalább 60%-ban szálas, friss, szárított vagy silózott tömegtakarmány kell jelentse, külön engedéllyel, de csak három hónapra ez az arány 50%-ra csökkenthető tejtermelés céljával. A saját gazdaságból származó takarmány aránya minimálisan 50% kell legyen. Ha erre nincs mód, a közeli régió egyik biogazdaságából kell a takarmányt beszerezni, ehhez írásbeli együttműködési szerződés szükséges! Ha szükség van erre, meghatározott ásványi anyagok használhatóak nyomelem pótlásra, amit a 889-es rendelet 5. melléklete tartalmaz. Növényevő kérődző állatoknál csak A, D, E, vitaminok használhatók, és csak szükség esetén. Természeti katasztrófák esetén vagy a takarmány bármi más külső tényező hatására történő szennyeződése esetén az illető hatóság engedélyezheti konvencionális takarmányok etetését meghatározott ideig. Az ipari állattartásban ez nincs szabályozva, különféle hízlalási és tejeltető abrakok, takarmányok használhatóak, főként a fehérje- és szabad aminosav-bevitel nagyon magas a hozamok fokozása érdekében (BSE).
Ökológiai rendszerben a baromfifélék és sertésfélék takarmányát legalább 20%-ban saját gazdaságban kell megtermelni. Ha erre nincs mód, akkor az adott régióban kell keresni egy együttműködő biogazdaságot, és onnan kell beszerezni. A baromfifélék és sertésfélék napi takarmányához szálas, friss, szárított silózott tömegtakarmányt kell használni. Ezen felül felhasználhatók különböző állati eredetű takarmányok, tejtermékek, halból és más tengeri állatokból készült abrakok, amelyek fenntartható gazdaságból származnak (ehhez igazolás szükséges). Ásványi anyag pótlásra itt is a 889-es rendelet 5. melléklete szerint meghatározott anyagok használhatóak csak. Indoklás esetén a természetazonos és szintetikus vitaminok is felhasználhatók, de más takarmány-adalékanyagok, enzimek, mikroorganizmusok, aromaanyagok, tartósító, antioxidánsok, szilázs adalékok csak szigorú szabályozások mellett használhatók.
Ezzel szemben a konvencionális baromfi- és disznótenyésztésben már egészen fiatal kortól a fehérjealapú táplálást preferálják, hozamfokozó és testtömeg-növelő anyagok hozzáadásával, a fehérjebázis általában génmódosított szója és kukorica alapú, aminek az a célja, hogy a tenyészidőszakot minél jobban lerövidítsék és az adott faj-fajta minél rövidebb időn belül elérje a hasznosításához szükséges állapotát. Az ökológiai tenyésztésben úgy mint a kérődzők esetében is, tilos mindennemű szintetikus aminosav, kokcidiosztatikum antibiotikum, növekedés serkentő vagy -fokozó, illetve hormonális készítmény felhasználása. Tilos minden génmódosított szervezet felhasználása takarmányként, takarmányalapként vagy adalékként. Még technikai segédanyagként sem használható (szójalecitin), sem kémiai oldószerekkel kezelt alapanyagok (olajipari melléktermékek).
Végezetül megállapítható, hogy elsősorban az alapelvekben különbözik a kétféle gazdálkodási mód. A konvencionális állattartás napjainkban elsősorban a profitot tartja szem előtt és minden más körülményt, felhasznált anyagot és módszert ehhez rendel hozzá. Ezzel szemben az ökológiai állattenyésztésben szintén nagyon fontos a profit, de ezt elsősorban a magas minőséggel igyekszik megnyerni, azáltal hogy szem előtt tartja az ökológiai szempontokat, a növény-állat-talaj-ember természeti kapcsolatát, az állatjóléti követelményeket, a természetszerű takarmányozást és a fenntarthatóságot.
LADÓ HUNOR – biotermelés, engedélyeztetés és kertészet
