A téli bezártság után ember és állat egyaránt várja a természet ébredését. A kérődző állatfajok takarmányozásának a mai napig legjobb és leggazdaságosabb módja a legeltetés. Mindez akkor igaz, ha a legelő szolgálja az állatot, és az állat is szolgálja a legelőt. Aligha nevezhetők legelőnek a „karbantartás” hiányában elvadult gyepek, ahol már több a gyom, a fás szárú káros növény, mint a pázsitfű és pillangós vagy egyéb lágyszárú növény. Az állat és a legelő egymásrautaltsága nemcsak gazdasági, hanem legalább annyira környezet-, természet- és tájvédelemi, sőt, következményiben a ma sokat hangoztatott vidékfejlesztési kérdés is. Aki valaha is legeltetett, csak az tudja igazán, mit jelent, ha már egyetlen szezonban kimarad a terület használata, annak kellő állatlétszámmal történő legeltetése, tiprása, trágyázása. Máris megváltozik a növényi összetétel, megkezdődik a táj elvadulása. Két szezon kihagyása után már a kórós gyomok (lósóska, ökörfarkkóró), szúrós-tüskés növények (bojtorján, útszéli bogáncs), bokrok (bodza, galagonya, kökény, vadrózsa) is kezdenek elterjedni. A legeltetés kezdetét és végét nem a naptár, hanem a talaj és gyepnövényzet állapota határozza meg, de a domborzati, éghajlati viszonyok is befolyásolják.
A legeltetés megkezdése előtti teendők
Talaj-előkészítés, talajrendezés (vakondtúrások, egyenetlenségek, vízállásos területek megszüntetése lecsapolással, szükség szerint simítóval, fogasolással, seprűboronával, feltöltéssel).

A legelő termésének elsődleges meghatározója a megfelelő tápanyag-gazdálkodás, a műtrágyázás, és ezen belül is a nitrogén műtrágyák optimális mennyiségben és időben való kijuttatása, használata. Ismert, hogy 1 kg nitrogén hatóanyag 100 kg zöldfű terméstöbbletet ad. A legelőkön általában 50-100 kg/ha nitrogén hatóanyag kiszórása javasolható. A nitrogén műtrágya kiszórási ideje kora tavasz, de ajánlható az a módszer is, hogy a műtrágya 1/3-át ősszel, 2/3-át pedig tavasszal adagoljuk, szórjuk ki. A foszfor és kálium műtrágyákat minden esetben ősszel célszerű kiszórni. Szükségesnek tűnik átértékelni a legelők, gyepek kora tavaszi tápanyagpótlását, mivel általában ebben az időszakban elegendő csapadék áll rendelkezésre. A termést ilyenkor egyértelműen a rendelkezésre álló tápanyag (nitrogén) befolyásolja. Az elérhető első legeltetési, illetve kaszálási többletet a későbbiekben semmilyen agrotechnikai eljárás nem tudja pótolni. Figyelmet kell szentelni a nyári szállások, delelők, hidak, kutak, utak, kerítések, itatóhelyek karbantartására, javítására, a kórós szárú szúrós, tövises, mérgező gyomok, bokrok irtására, a vízállásos, mocsaras területek rendezésére, lecsapolására, bekerítésére. A víz minőségének ellenőriztetése, vízminta küldése az illetékes laboratóriumba szintén fontos. A gyakori végtagbetegségek megelőzése céljából kihajtás előtt 3-4 héttel végezzünk csülökápolást, hogy a csülökszaru alkalmazkodni tudjon a talaj keménységéhez. Szükséges az állatok felkészítése a legeltetéshez, hogy az időjárás, a mozgatás és a takarmányozás szempontjából meglegyen a kellő átmenet. A legjelentősebb feladat a legelőre hajtás előtt az állatok környezetváltozásához való szoktatása, ilyenkor az istállókat gyakrabban szelőztetjük, az állatokat karámba hajtjuk, 1-2 hetes szoktató jártatást tartunk, fokozatos átmenetet a takarmányozásban, a zöldtakarmányhoz szoktatjuk őket.

Villanypásztoros legeltetéskor csak emberre és állatra egyaránt ártalmatlan áramerősségű berendezést szabad üzemeltetni (legfeljebb 2,5 milliamper).

Az itatóhelyeket úgy kell kialakítani, hogy a vízfölösleg lefolyhasson. A vályúk vízfölöslegét fedetten szikkasztóba kell vezetni, ajánlott és jó módszer, ha a vályúk környékét kemény padozattal látjuk el.

Állategészségügyi teendők legelőre hajtás előtt és a legeltetés alatt
A legelőre csak egészséges állatokat hajtsunk ki. Ott, ahol fertőző betegségek előfordulnak (lépfene, sercegő üszök, tetanusz), legelőre hajtás előtt az állatokat védőoltásokban kell részesíteni, amiket a kihajtás előtt legkésőbb két héttel el kell végezni, ugyanakkor a védőoltások ne legyenek 6 hónapnál régebbiek.

A parazitás betegségek ellen az állatokat legelőre hajtás előtt legkésőbb 3 héttel gyógykezelni kell. Egyes korcsoportokat külön legeltessünk. A pásztorkutyákat és a legelő környékén lévő kutyákat évente veszettség elleni védőoltásban kell részesíteni, kezeltessük őket galandféreg ellen is. Kerüljük a legelő túlzsúfoltságát, rendszeresen irtsuk a mérgező növényeket, bokrokat, a legelőn legyen „árnyékoló”, gondoskodjunk a legyek, vérszívó rovarok elleni védekezésről (porzó kapuk). Javasolt a tehenek tőgyét közömbös kenőccsel (pl. vazelin) legeltetés megkezdése előtt bekenni (kiszáradás, fájdalmas felrepedezés ellen). Az állatok bőrfelületére rakott peték, lárvák ledörzsölésére, a bőrre tapadt szennyeződés eltávolítására építsünk vakaródzót (2,0-2,5 m oszlop megfelel erre a célra). A legelőn átjárást meg kell tiltani. Tartósan, állandó jelleggel a legelőn tartott állatok gyógykezelésére, valamint a vemhességi vizsga és más kezelések elvégzéséhez kezelőfolyosót, egyedi kezeléshez leszorítást, lekötést biztosító berendezést kell létesíteni, valamint a beteg állatok számára elkülönítő karám létesítése szükséges. A legelőn a kút, itatóhely egyéb víznyerő hely állat-egészségügyi szempontból kifogástalan állapotban kell legyen. Ha szükséges, a vizet fertőtleníteni kell: 1 köbméter vízre 30-50 g klórmeszet számítunk, amit annyiszor kell elkeverni 300 ml vízben, ahány köbméter víz van a kútban, majd 24 óráig állni hagyjuk, azután kimerjük, és az újra összegyűlt víz már használható itatásra.

Különös figyelmet, óvatosságot igényelnek a hígtrágyával öntözött területek. A hígtrágyát kijuttatása előtt legalább 60 napig tárolni kell, kijuttatása után leghamarabb 30 nap után szabad a területen legeltetni. Ajánlott és jobb a hígtrágyát ősszel, a tenyészidőszak végén kijuttatni. A fertőzési lánc megszakítása céljából a hígtrágyát lehetőleg más állatfajjal legeltetett legelőn használjuk fel, mint amelyik állatfaj azt termelte, így a fajta specifikus paraziták és baktériumok terjedését csökkenthetjük. A legelőn állathullát elásni tilos. Legközelebbi dögtérre, dögkútba, hullakamrába, hullaégetőbe kell szállítani. Ha erre nincs mód, a legelőtől elkülönített és körülkerített helyen 3 százalékos klórmészoldattal való alapos leöntés után legalább 2 m mélyre el kell ásni. Javasolt a petróleummal való lelocsolás is. A hullát úgy kell elásni, elhantolni, hogy a kóbor állatok ne férjenek hozzá.

Írj egy hozzászólást

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük