A biotermelés a térségben külsőmodellek hatására, bottom-up szerű folyamatként jelent meg, ebben a folyamatban fontos szerepet vállaltak a termelők által alakított egyesületek.  A spontán szerveződési folyamat és az országos léptékű szabályozás hosszabb időn át aszinkronban volt. A biogazdálkodás jogi-szabályozási kerete fokozatosan, lépésekben alakult ki, az engedélyeztetési folyamat néhány országos központhoz kötötten működött. Ezen a területen viszonylag hamar beindult egy olyan országos kampány, amely – az anyagi támogatások reményében – megnövelte a biotermelőként regisztráltak számát, azonban ezek jelentős része a rendelkezésre álló időkeret alatt nem tudta teljesíteni az átállás feltételeit. Napjainkban a térségben előállított biotermékeket még nem sikerült piaci értelemben  tartósan pozícionálni, a biotermék mint hozzáadott érték nem eredményez nagyobb anyagai bevételt.

Napjainkban a termelők részéről az érdeklődés továbbra is jelentős, sokak jelentkeznek ilyen jellegű szakmai képzésekre. A biotermelők körében jelentős azok aránya, akik maguk/családjuk számára állítanak elő egészséges terméket, esetükben a hivatalos tanúsítványok megszervezése  nem igazán prioritás. Ez az ágazat mind a szemlélet, mind a gyakorlat síkján növekedőben, terjedőben van. Gondot jelent az, hogy a térségben a biotermelés, a biotermék a közbeszédben és a szakpolitikai témakezelésben, a fejlesztéspolitikai megközelítésekben a helyi termék fogalomkörbe sorolódik.

Fontos továbblépési lehetőséget kínálna térségi léptékben:

• A biotermelés erőteljesebb intézményes, szakmai pozícionálása;
• A biotermelés térségi feltételeinek, lehetőségeinek tisztázása, az ezzel az ágazattal kapcsolatos hiedelmek („az a bio, amit nem permetezünk”) lebontása;
• Térségi biominősítéssel foglalkozó intézet létrehozása, működtetése.