Tájékoztató fórum Csíkcsicsóban

május 7, 2019 / Comments (0)

Hirek

Folyó év május 7-én Csíkcsicsóban jártak a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdászai, ahol egy tájékoztató fórum keretében találkoztak a helyi gazdákkal. A térségben dolgozó szakemberek mellett több mint 20 érdeklődő gazda volt jelen.

A falugazdászok részéről Szabó Ákos nyitotta meg a fórumot üdvözölve a gazdákat és megköszönve jelenlétüket. Beszédében kitért az egyesület történetére, ismertetve annak megalakulását, valamint vázlatosan beszámolt a falugazdász-hálózat fontosságáról. Elmondta, hogy az egyesület célja információkat szolgáltatni a kisebb gazdaságoknak, segíteni őket, tanácsokat adni.

A bemutatkozást követően László Csongor tartott tájékoztatót a hamarosan kiírásra kerülő kisléptékű gazdaalapú pályázatokról, hangsúlyozva hogy a pontos és végleges információkat majd a kiírás fogja tartalmazni.

Ezt követően a gazdák feltehették kérdéseiket, amelyek egy része a pályázattal volt kapcsolatos. További kérdések is megfogalmazódtak a húsmarha tenyésztéssel, vásárlással és importálással kapcsolatban, amelyekre Gál Attila szaktudása szerint válaszolt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizennyolc − 10 =